Telegdi Zsolt rendőr hadnagy emlékére

Ez a blog elsősorban azért jött létre, hogy összegyűjtsük az M1 autópályán, a rendőrmotor műszaki állapota miatt elhunyt Telegdi Zsolt rendőr hadnaggyal kapcsolatos dolgokat. Másodsorban pedig azért, hogy fény derüljön a rendőrség szégyenteljes ügyeire, amik miatt esetleg emberek halnak meg...

Megdöbbentő írásos bizonyítékok

2010.11.21. 19:36 lame_blogger

Az alábbiakban (és a későbbiekben) Telegdi Zsolt halálával kapcsolatban teszünk közzé megdönthetetlen bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy egyértelműen a motor műszaki állapota miatt történt meg a baleset. Ezt a tényt a rendőrésg a saját dokumentumaiban is rögzíti, ebből következően elismeri több helyen.

Mivel a rendőrség minden erejével azon van hogy ezt az ügyet is eltussolja, - mint ahogy  azt Magyarországon már megszokhattuk -  talán a nyilvánosság elé tárt iratok hatására a megfelelő pozícióban levő emberek megteszik az elvárható lépéseket.

Már az is nagy eredmény lenne, - bár ez csak hiú ábránd -  ha a rendőrség elismerné vétkességét. Ugyan ez nem hozná vissza Telegdi Zsoltot, nem adná vissza két gyeremkének az édesapjukat, és nem adná vissza Zsolt szüleinek gyermeküket, és a 23 éves Özvegynek a férjét, de talán megtörne a jég, és kivételesen a felelőst is felelősségre vonnák.

Az első dokumentum egy szolgálati jegy, melyben Zsolt halála előtt pár nappal egy alosztályvezető kéri az osztályvezetőt, hogy az erősen kopott hátsó gumit cseréljék ki, - Zsolti szolgálati motorján -  a balesetveszély megelőzése miatt...

Megdöbbentő hogy megelőzhető lett volna a baleset ha valaki foglalkozik ezzel a papírral... A neveket a személyes adatok védelme érdekében kitöröltük.

 

A következő dokumentum, a baleseti jegyzőkönyv, melyben a rendőrség ezt írja: "Hasonló balesetek megelőzéséhez szükséges intézkedések, a végrahjtás határideje, a végrehajtás felelőse: A gépjárművek üzembehelyezése előtti fokozott ellenőrzés a műszaki állapotra"

Mivel ebben a jegyzőkönyvben azt ís leírta a rendőrség, hogy Telegdi Zsolt a 25. ik paragrafusának 1. bekezdésében foglaltakat megszegte, - ami egyébként a "nem megfelelő sebesség alkalmazása (relatív sebességtúllépés)" - megpróbálta aláíratni a balesetből még fel sem ocsúdott özveggyel, hogy egyetért az abban foglaltakkal., tahát egyetért azzal, hogy a férje gyorsan hajtott. Ehhez az orra alá dugták - ocsmány módon - a baleset helyszínén készült közeli fotókat is a hatás kedvéért, hátha az ájulás határán véletlenül megteszi. Hát nem tette.

A relatív sebességtúllépés egyébként még csak véletlenül sem áll meg ebben az esetben, főleg, hogy ugyanebben a jegyzőkönyvben a fentebb, korábban leírtakkal elsimerik hogy a műszaki állapot tehető felelőssé.

Akkor most hogy is van ez? 

Első oldal:

 

Második oldal:

Harmadik oldal:

 

Itt tehát a baleseti jegyzőkönyvben a rendőrség egyértelműen leírja, hogy a motor műszaki állapota tehető felelőssé a baleset megtörténtéért.

Ez még nem minden, ha a fenti dokumnetumok nem elegendőek ahhoz hogy megtörjön a jég, a késsőbbiekben igazán megdöbbentő bizonyító erejű dokumentumokat teszünk közzé.

A bejegyzés trackback címe:

https://telegdizsolt.blog.hu/api/trackback/id/tr32463801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása